TSK · Jób 13:24

És monda Sámuel: Ugyan miért kérdezel engemet, ha az Úr eltávozott tõled és ellenségeddé lõn?!

Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!

Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

Uram, miért állasz távol? Miért rejtõzöl el a szükség idején?

Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el [minket] örökké!

Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.

Én pedig várom az Urat, a ki elrejté orczáját Jákób házától, és benne bízom.

De ne tartsátok ellenségnek, hanem intsétek, mint atyafit.