TSK · Abdiás 1:5

Ha szõlõdet megszeded, ne mezgeréld le, a mi utánad marad; a jövevényé, árváé és az özvegyé legyen az.

Miként estél alá az égrõl fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!

Mert így lesz a föld közepette, a népek között, mint az olajfa megrázásakor, mint mezgérléskor, midõn a szüret elmult.

Ha szõlõszedõk törnek reád, nem hagynak gerezdeket, ha éjjeli tolvajok: pusztítanak, a míg nékik tetszik.

Jaj! de árván ül a nagy népû város! Olyanná lõn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lõn!

Ímé, a víg város, a bátorságban lakozó, a mely ezt mondja vala szívében: Én vagyok és nincs kívülem más! milyen pusztasággá lõn, vadak tanyájává, a ki átmegy rajta, mind süvöltöz és csapkodja kezét.