TSK · Lukács 23:35

És szólának egymás között: Ímhol jõ az álomlátó!

Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.

Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.

Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyûlölõim se hunyorgassanak rám.

Legyen az õ palotájok puszta, és az õ hajlékukban ne legyen lakos;

Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam õ belé, törvényt beszél a népeknek.

Útált és az emberektõl elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerõje! mint a ki elõl orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele.

A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják õt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsõszülött után.

Ímé az én szolgám, a kit választottam; az én szerelmesem, a kiben az én lelkem kedvét lelé; lelkemet adom õ belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak.

Az arra menõk pedig szidalmazzák vala õt, fejüket hajtogatván és mondván: Hah! a ki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted;

Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha mondom néktek, nem hiszitek: