TSK · Lukács 2:37

Megcsinálá a mosdómedenczét is rézbõl, és annak lábát is rézbõl, a szolgálattevõ asszonyok tükreibõl, a kik a gyülekezet sátorának nyílása elõtt szolgáltak.

Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.

Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az õ templomában.

Mi paizsunk! Tekints alá, oh Isten, és lásd meg a te felkented orczáját!

Dicsérjétek az Urat!

Akkor, miután bõjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták [õket.]

Melyre a mi tizenkét nemzetségünk, éjjel és nappal buzgón szolgálva reményli, hogy eljut; mely reménységért vádoltatom, Agrippa király, a zsidóktól.

A ki gyõz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jõ; és felírom õ reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, a mely az égbõl száll alá az én Istenemtõl, és az én új nevemet.