TSK · 2 Krónika 20:3

Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá.

Ekkor felment Izráel minden fia és az egész nép, és elmenvén Béthelbe, sírtak, és ott maradtak az Úr elõtt és bõjtöltek aznap egész estvéig, és égõáldozattal és hálaadó áldozattal áldoztak az Úr elõtt.

És megalázza magát az én népem, a mely nevemrõl neveztetik, s könyörög és keresi az én arczomat, és felhagy az õ bûnös életmódjával: én is meghallgatom õket a mennybõl, megbocsátom bûneiket, és megszabadítom földjüket.

Mindazáltal némi jó dolog találtatott benned, hogy e földrõl kivágattad az Aserákat és az Istennek keresésére adtad magadat.

Azután ugyanezen hónak huszonnegyedik napján egybegyûlének Izráel fiai és bõjtölének, gyászba öltözvén és port hintvén fejökre.

Ellenségeim minden napon tátognak reám: bizony sokan hadakoznak ellenem, oh magasságos [Isten!]

Kik mondának néki: Így szól Ezékiás: nyomornak, büntetésnek és káromlásnak napja e nap, mert szülésig jutottak a fiak, és erõ nincs a szüléshez!

És orczámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem [õt] imádsággal, könyörgéssel, bõjtöléssel, zsákban és hamuban.

De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; bõjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is.

Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának.

És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.