TSK · 2 Péter 1:21

Akkor monda Mózes: Ebbõl tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól [indultam]:

Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda néki a Kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, a melyet beszélt vala az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felõlem és te felõled Kádes-Barneában.

És ímé Isten embere jöve Júdából Béthelbe, az Úrnak intésére, és Jeroboám ott állott az oltár mellett, hogy tömjént gyújtson.

És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.

És monda [az asszony] a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent ember;

És elkülde az Izráel királya arra a helyre, a melyrõl néki az Isten embere szólott, és õt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer.

Mózesnek, az Isten emberének fiai pedig számláltatának a Lévi nemzetségei közé.

És megszégyenülnek a látók, és elpirulnak a jövendõmondók, és elfedik szájokat mindnyájan, mert nem lészen felelet Istentõl.

A mint szólott az õ szent prófétáinak szája által, kik eleitõl fogva voltak,

Az Isten pedig, a mikrõl eleve megmondotta minden õ prófétájának szája által, hogy a Krisztus elszenvedi, ekképen töltötte be.

És hogy gyermekségedtõl fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által.

Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg a szentély útja, fennállván még az elsõ sátor.

Nyomozódván, hogy mely vagy milyen idõre jelenté [azt] ki a Krisztusnak õ bennök levõ Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseirõl és az azok után való dicsõségrõl.