TSK · 2 Timóteushoz 1:5

Dávid imádsága.

Mert te hoztál ki engem az anyám méhébõl, [és ]biztattál engem anyámnak emlõin.

Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.

Tekints reám és könyörülj rajtam! Add a te erõdet a te szolgádnak, és szabadítsd meg a te szolgálóleányodnak fiát!

És mindez után sem tért vissza hozzám az õ hitszegõ húga, a Júda, az õ szíve teljességével, hanem csak képmutatással, azt mondja az Úr.

Juta pedig Derbébe és Listrába: És ímé vala ott egy Timótheus nevû tanítvány, egy hívõ zsidó asszonynak, de görög atyának fia;

És teljesen elhitte, hogy a mit õ ígért, meg is cselekedheti.

Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot [egyformának] tart. Ki-ki a maga értelme felõl legyen meggyõzõdve.

Meg vagyok pedig gyõzõdve atyámfiai én magam is ti felõletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni.

A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívbõl, jó lelkiismeretbõl és igaz hitbõl való szeretet:

A miért szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy õ az én nála letett kincsemet meg tudja õrizni ama napra.

De ti felõletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyõzõdve, ha így szólunk is.

Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívbõl buzgón szeressétek;