Józsué, a Nún fia pedig beteljesedék bölcseségnek lelkével; mert Mózes tette vala õ reá kezeit; és hallgatának reá Izráel fiai, és úgy cselekedének, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
TSK
TSK · Ézsaiás 11:2
Treasury of Scripture Knowledge references in Karoli.
Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam õ belé, törvényt beszél a népeknek.
És én õ velök ily szövetséget szerzek, szól az Úr: lelkem, a mely rajtad nyugoszik, és beszédeim, a melyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké!
És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízbõl; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és õ látá az Istennek Lelkét alájõni mintegy galambot és õ reá szállani.
Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket.
Mikor pedig eljõ majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.
A názáreti Jézust, mint kené fel õt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala õ vele.
Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsõségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Õ megismerésében;
Hogy vígasztalást vegyen az õ szívök, egybeköttetvén a szeretetben, és [hogy eljussanak] az értelem meggyõzõdésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére,
A felülrõl való bölcsesség pedig elõször is tiszta, azután békeszeretõ, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedõ és nem képmutató.