TSK · Jónás 4:8

És monda Mózes Áronnak: Ez az, a mit szólt vala az Úr, mondván: A kik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép elõtt megdicsõíttetnem.

És monda a király Sádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba, ha én az Úr elõtt kedves leszek, engem ismét haza hoz, megmutatja nékem azt, és az õ sátorát.

Akkor haza méne Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, a melyet szólott néki a Jezréelbeli Nábót, mondván: Nem adom néked az én atyáimtól maradt örökséget; és lefeküvék az õ ágyára, és arczát [a fal felé] fordítá, és nem evék kenyeret.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold.

Ne nézzetek engem, hogy én fekete vagyok, hogy a nap lesütött engem;

De kiszaggattaték [Isten] haragja által, a földre vetteték, és a napkeleti szél elszárasztá gyümölcsét; letöretének és elszáradának erõs ágai; tûz emészté meg.

Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre, és nagy vihar lõn a tengeren, és a hajó már-már töredezik vala.

Most azért Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tõlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!

A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.