TSK · Lukács 13:11

Uram, ne feddj meg engem haragodban, és ne ostorozz engem búsulásodban.

Mikor ezekrõl emlékezem, megkeseredem lelkemben; mert nagy csoportban vonultam [ezelõtt] és ujjongó örömmel és hálaadással vezettem õket, az ünneplõ sokaságot, az Isten házáig.

Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat.

És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.

És mikor õ kiment a földre, jöve elébe a városból egy ember, kiben ördögök voltak sok idõtõl fogva, sem ruhába nem öltözött, sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban.

Hát ezt, az Ábrahám leányát, kit a Sátán megkötözött ímé tizennyolcz esztendeje, nem kellett-é feloldani e kötélbõl szombatnapon?

És megkérdezék azokat, mondván: Ez a ti fiatok, a kirõl azt mondjátok, hogy vakon született? mimódon lát hát most?

Mert több vala negyven esztendõsnél az az ember, kin a gyógyításnak ez a csodája lett vala.