TSK · Rómaiakhoz 1:21

És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.

És tapogatni fogsz délben, a mint tapogat a vak a setétségben; és szerencsétlen leszel a te útaidban, sõt elnyomott és kifosztott leszel minden idõben, és nem lesz, a ki megszabadítson.

A ki hálával áldozik, az dicsõít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.

Eljõnek a népek mind, a melyeket alkottál, és leborulnak elõtted Uram, és dicsõítik a te nevedet.

A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenczeik mit sem használnak, és tanuik nem látnak és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek.

Így szól az Úr: Micsoda hamisságot találtak bennem a ti atyáitok, hogy elidegenedtek tõlem, és hiábavalóság után jártak, és hiábavalókká lettek?

Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az õ öntött képével, mert hazugság az õ öntése, és nincsen azokban lélek.

Hogy megragadjam Izráel házát az õ szívökben, a kik elfordultak tõlem bálványaik miatt mindnyájan.

Mindnyáját kivonsza horoggal, gyalomjába keríti, és hálójába takarítja be õket; ezért örül és vígad.

Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az õ cselekedeteik gonoszak valának.

Mert a mi az Isten felõl tudható nyilván van õ bennök; mert az Isten megjelentette nékik:

Sötétüljenek meg az õ szemeik, hogy ne lássanak, és az õ hátokat mindenkorra görbítsd meg.

Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az õ elméjöknek hiábavalóságában,

Tudván, hogy nem veszendõ holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekbõl;

Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsõséget: mert eljött az õ ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.