TSK · János 15:1

Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közûl; míg eljõ Siló, és a népek néki engednek.

Felkelvén menjünk a szõlõkbe,

És lészen, hogy a ki Sionban meghagyatik, és Jeruzsálemben megmarad, szentnek mondatik, minden, valaki Jeruzsálemben az élõk közé beiratott.

Ama napon a színború szõlõrõl énekeljetek:

Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsõségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Õ dicsõségére!

Sok pásztor pusztította az én szõlõmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag pusztává tették!

Buja szõlõtõ az Izráel, a mely termi az õ gyümölcseit. Gyümölcsének sokasága szerint sokasította meg oltárait, földének jósága szerint jó sok oszlopot állított fel.

Mert hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez, a ki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az õ szõlejébe.

És kezde nékik példázatokban beszélni: Egy ember szõlõt ültetett, és körülvevé gyepûvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.

Az igazi világosság eljött volt [már] a világba, a mely megvilágosít minden embert.

Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.

Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.