TSK · Példabeszédek 11:17

A viperának mérgét szopta és a siklónak fulánkja öli meg õt,

Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára.

Az igazakra világosság fénylik a sötétben: [attól a ki] irgalmas, kegyelmes és igaz.

Az irgalmas szemû ember megáldatik, mert adott az õ kenyerébõl a szegénynek.

A csalárdnak eszközei csalárdok, õ álnokságot tervel, hogy elveszesse az alázatosokat hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is.

Nem az-é, hogy az éhezõnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested elõtt el ne rejtsd magadat?

Szóla a király és mondá: Nem ez-é ama nagy Babilon, a melyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsõségem tisztességére?

Mert ha megbocsátjátok az embereknek az õ vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok.

Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a melylyel ti mértek.

Nem mintha kívánnám az ajándékot; hanem kívánom azt a gyümölcsöt, mely sokasodik a ti hasznotokra.

Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, a melyek elkövetkeznek reátok.