TSK · Rómaiakhoz 12:13

És felemelé az õ szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll õ elõtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.

Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára.

És letevék az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, a mint kinek-kinek szüksége vala.

Õ pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.

Akár intõ, az intésben; az adakozó szelídségben; az elõljáró szorgalmatossággal; a könyörülõ vídámsággal [mívelje.]

Ami a szentek számára való alamizsnát illeti, a miképen Galáczia gyülekezeteinek rendeltem, ti is azonképen cselekedjetek.

Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a melyet Macedónia gyülekezeteivel közlött.

Mert e tisztnek szolgálata nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, hanem sok hálaadással bõséges az Isten elõtt;

Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségû férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszeretõ, a tanításra alkalmatos;

Hanem vendégszeretõ, jónak kedvelõje, mértékletes, igaz, tiszta, maga tûrtetõ;

Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a szeretetrõl, melyet tanúsítottatok az õ neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.

A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

A kinek pedig van mibõl élnie e világon, és elnézi, hogy az õ atyjafia szükségben van, és elzárja attól az õ szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete?