TSK · Filippiekhez 1:7

És miután sok ütést mértek rájok, tömlöczbe veték [õket,] megparancsolva a tömlöcztartónak, hogy gondosan õrizze õket.

Akkor odaérvén az ezredes, elfogatá õt, és parancsolá, hogy kötözzék meg két lánczczal; és tudakozá, hogy kicsoda és mit cselekedett.

Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltûr.

Nem vádképen mondom; hisz elõbb mondottam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk.

Ezért [vagyok] én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért;

A melyért követséget viselek lánczok között; hogy bátran szóljak arról, a miképen kell szólanom.

Némelyek versengésbõl prédikálják a Krisztust, nem tiszta lélekkel, azt hivén, hogy fogságom nyomorúságait [így] megnevelik;

Imádkozván egyszersmind mi érettünk is, hogy az Isten nyissa meg elõttünk az íge ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, a melyért fogoly is vagyok;

Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban;

Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem az õ foglyát; hanem együtt szenvedj az evangyéliomért Istennek hatalma szerint.

Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak apostolára és fõpapjára, Krisztus Jézusra,

Midõn egyfelõl gyalázásokkal és nyomorgattatásokkal nyilvánosság elé hurczoltak titeket, másfelõl társai lettetek azoknak, a kik így jártak.

A köztetek lévõ presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanuja, és a megjelenendõ dicsõségnek részese;

Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. A ki nem szereti az õ atyjafiát, a halálban marad.