TSK · Zsoltárok 13:2

Akkor Saul még inkább félni kezde Dávidtól. És Saul ellensége lõn Dávidnak teljes életében.

És monda nékem a király: Miért szomorú a te orczád, holott te beteg nem vagy? Nem egyéb ez, hanem szívednek szomorúsága! És felette igen megfélemlém.

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?

Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre.

Én Uram Istenem, benned bízom; oltalmazz meg engem minden üldözõmtõl, és szabadíts meg engem,

Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön, a ki az egekre helyezted dicsõségedet.

Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földbõl való ember.

De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata.

Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem!

Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.

Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-é az ellenség a te nevedet?

Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.

Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott: a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem.

Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk! Mert igen elteltünk gyalázattal.

Ímé, ellenség üldözi lelkemet, a földhöz paskolja éltemet; betaszít engem a sötétségbe a milyen a régen megholtaké!

És hogy az õ teljes életében a setétben evett, sokszori haraggal, keserûséggel és búsulással?

Miért lett szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizû, csalóka patak!

Elnyomói fõkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Úr verte meg õt az õ sok bûne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó elõtt.

Miért feledkezel el örökre mi rólunk? [miért] hagysz el minket hosszú idõre?

Ekkor monda nékik: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig! maradjatok itt és vigyázzatok én velem.

Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket.

Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak õ rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jõjjön szomorúságomra.